Betűjáték

           Biztos vagyok benne, hogy többféle játékot is ismersz a szavakkal, valamint a fanyelvet és az eszperentét is.
Játszottál-e gyerekként szóláncot? Ország-várost? Próbáltál-e a fentebb említett nyelveken beszélni? Mennyire sikerült?
Milyen jókat is nevetettek közben a barátokkal, családdal!

A percek és órák észrevétlen peregtek!         
          Talán ezek keverékéből, talán egy teljesen új elgondolásból, nem tudom már megmondani, hirtelen felvillant egy ötlet, egy “mi lenne, ha…”
De nem volt ám az ilyen egyszerű, hisz egy ötlet akkor ér csak valamit, ha meg is valósítják azt!
         
          Történeteket kezdtem írni, de nem akárhogyan!
Egy-egy szövegen belül az összes szó egy adott betűvel kezdődik!
(Alliterációnak nevezik a költészetben. Egybefüggő történetek esetén is ráadhatjuk-e ezt a nevet? Talán valaki egyszer majd elárulja nekem is!)


Azt mondod, lehetetlen? 
          Előbb megpróbáltam az egyik, majd egy másik betűvel. Néha könnyebben, néha piszok nehezen alakult ki a történet menete… De ha már egy-egy betű megvolt, annak öröme hajszolt, hogy megpróbáljam a következőt is.
          Míg végül az ábécé (majdnem összes) betűje történetekbe rendeződött. 

Így neveztem el ezen szösszenetek összességét!
Meg tudod nézni a már nyomtatásban is megjelent verzió néhány képkockáját is az oldalon!
          A tanulás is sokkal szórakoztatóbb, ha nem mindig követjük a kötelező formát és újragondoljuk a lehetőségeinket, amiket a csodálatos magyar nyelvünk rejthet még számunkra! 
          Ajánlom szeretettel irodalomtanárok, nyelvi készséget fejlesztők, osztályfőnökök figyelmébe is…
Kiváló segédanyag lehet egy-egy tanóra kötetlen, ugyanakkor tartalmas és szórakoztató eltöltésére!

A Betűjáték kis történeteit olvashatod az oldalon is!

Ha megrendelnéd vagy akciós kínálataimat is megnéznéd, kattints ide a részletekért!

2 gondolat “Betűjáték” bejegyzéshez

Hozzászólás