“Ez egy csodálatos világ!”- olvasói vélemény! (kicsit talán elfogult!)

A LélekKÉPzelet című kötetről:20160127_180829
Nagyon vártam már, hogy a kezembe foghassam Zsuzsi könyveit! Hiszen végig kísértem az alkotás folyamatát, az ötletét, a borító választást, és minden kiválasztott versét már előtte digitális formában is olvastam.

És végre, itt van!

A könyv az egyik kedvenc, régebbi versnél nyílik, “Én, mint emlék” és most is imádom! Zsuzsa csodás, lélekemelő versei minden helyzetben rávilágítanak arra, hogy soha nem érdemes elkenődni, feladni, lemondani a jóról, mert az mindig ott van az életünkben, csak észre kell vennünk! Megmutatja, hogy a legfontosabb kulcs a szívünkben van, és ez a szeretet.

Saját tapasztalataiból merítve, a verseit olvasva elvisz minket egy olyan világba, ahol végre el tudjuk hinni azt, hogy mi is lehetünk boldogok! Általa felismerhetővé válik, hogy még most, felnőttként is a legfontosabb erényeik a tiszta, gyermeki lélekből fakadnak és a zord világ ellenére is merjünk ezzel a kicsit naiv, de bizakodó gondolkodással a világ elé állni és ne féljünk szeretni másokat!

Biztat, hogy legyünk kezdeményezők és segítőkészek, hogy mások is megismerhessék ezt az egészen másfajta szellemiséget, ezt a derűlátó, folyton új esélyeket adó, csak a jó dolgokra figyelő életet, és merjék élni! Ma nagyon nagy “divatja” van ennek, úgy nevezik, pozitív gondolkodás. Sokan próbálják tanácsok alapján elsajátítani, de biztosan állíthatom, hogy nincs jobb, mint egy olyan embertől tanulni, aki már maga is átélte ugyanazokat, amiken mi talán épp most megyünk keresztül, de megmaradt szerény, jólelkű embernek, aki nem sajnálja az idejét, hogy őszinte és ébresztő tanácsaival hozzásegítsen ehhez!

Ajánlom tehát Kálló-Helmeczi Zsuzsanna verseit azoknak a bátor embereknek, akik mernek felébredni, és hagyják magukat elrepíteni ebbe a csodálatos világba, amit úgy hívnak: élet!

Répai Beatrix

az Életkóstoló, a Macsekom és a Gondolataim hálójában oldalak szerkesztője

Jólesik, mint a Kávé és Krémes

                                 20160127_180829A LélekKÉPzelet kötetről:

          Kedves Zsuzsa!

 

Bár nagyon ritkán olvasok verseket (inkább regénypárti vagyok), de sok olyan verset találtam, ami valamiért megszólított, amit jólesett olvasni. Köszönöm!

És az ajánlás!

          A LélekKÉPzelet tükörcserepeivel a lélek tájaira tehetünk önismereti tréninggel is felérő utazást. Az olvasó minden versben elgondolkodtató, személyes élményeket felidéző sorokra bukkanhat.
  •           Hiszen mindenkinek az életében előfordult már olyan esemény, amikor úgy érezte, hogy letaglózzák a körülmények – a “Figyelmeztetés nélkül” c. költemény pontosan fogalmazza meg ezt az “agyoncsapott” érzést.
  •           A “Kivételes” címet viselő vers emlékeztet bennünket arra, mennyi mindenért lehetünk hálásak az életünkben: csupa olyasmiért, amit magától értetődőnek veszünk.
  •           A “Bezárva” című vers azt az elszakítottságérzést fejezi ki, amikor ráébredünk: a múlt-jelen-jövő egymástól elzárt, különálló világok, csakúgy, mint az én és a külvilág.
  •           Jogunk van-e megváltoztatni a természetet, jogunk van-e elvenni belőle és átalakítani – ezt a kérdést veti fel a “Ki kezdte?” című költemény.
  •           A “Mese a felhőfotelból…” egy varázslatos, szívet melengető kép az emberi élet céljáról, küldetéséről.

          Mindazoknak ajánlom ezt a versgyűjteményt, akik szeretnek eltöprengeni az élet kis és nagy rejtélyeiről, az élet értelméről, barátságról, az emberi létezés, az emberi lélek mindennapi küzdelmeiről és örömeiről.

Minden jót, további örömteli alkotást kívánok Neked!

 

Velencei Rita, a Kávé és Krémes regény írója

Igazán megtisztelő vélemény M.D. Norman írónőtől

 

A LélekKÉPzelet kötetről:        20160127_180454 

          Kálló-Helmeczi Zsuzsanna Lélekképzelet című kötete különös utazás a lélek bugyraiba és magaslataira. Luficsokorral hoz minket össze, aztán elröpít minket messzire, még a Holdat is megjárjuk, közben alaposan megismerjük, sőt: kiismerjük magunkat, meg a többi embert, akikkel összetalálkozunk. Szerelmeket, barátokat, ismerősöket hoz elénk, sorstársakat. 
          Finoman tanít,okosan tanácsol, féltve óv minket, és óvatosan emeli a lelkünket egyre magasabbra és nemesíti azt költői képeivel. Egy igazi lelki kaland verseinek sora. És ami ezután következik a kötet második részében: pezsgő tűzijáték, játék a szavakkal, játék a betűkkel, játék az élettel. Játékosan szórakoztat, tanít, elvarázsol. Mert az élet egy játék. 

          Örömmel ajánlom e finom kis kötetet mindenkinek, aki nem fél magába nézni, nem fél az élettől, a szellemi kalandtól, a szavaktól és a mondatokat betöltő lélektől. 

Olvasói vélemény – ahogy egy jó barátom látja

Testvérek!, Lelkiismeret, A Szüretelő, Ki kezdte?, A lebegés lélektana, Barátság, a gyémánt; első olvasás után ezeket emelném ki!
20160127_180454Valójában egyáltalán nem könnyű véleményeznem a verseket, ugyanis személyes jóbarátom vagy, így nem tudok eltekinteni attól, hogy sok versről tudom, hogy mikor születtek, és hogy akkortájt azokhoz milyen hangulatkép társult. Lásd a 2013-as alkotások egy részét. 

Személyes kedvencemként említeném a Testvérek! című verset, mert egy olyan globális problémára világít rá, ami ma is időtálló. Összességében úgy tudnám összefoglalni első olvasat után a kötet tartalmát: pozitív, motiváló, nemesen egyszerű.
Bagó Krisztina (mindenben jó barátom)

Ahogy egy zenész látja a “szöveget”!

Kálló-Helmeczi Zsuzsanna LélekKÉPzelet c. verseskötete magával ragadja az olvasót. 

          Rávilágít különböző élethelyzetekre, szituációkra, felismeréseket ad az olvasónak versei által és egyben egyfajta tanítást, megoldást is nyújt finoman ezekre az élethelyzetekre, hogy mit érdemes tenni, kiemelve a család, barátság fontosságát. 

          Fokozatosan, lépésről lépésre a magasba emeli az olvasót. 

Hornyák Attila, DJ/Producer, Remixer, Sound Engineer

Tündelény-vélemény

20160127_180454A LélekKÉPzelet kötetről:

Kálló-Helmeczi Zsuzsanna versei izgalmas gondolatesszenciák, melyeket érdemes végigmustrálni, megízlelni. Sokszínűek mint az Élet és a Lélek…

Olvasás közben fokozatosan bontakozik ki a világa: honnan jött, hol tart most, és az Út, amelyen halad. Egy „úton járó” élményei…

És talán nem a véletlen műve, ha a képek, hangulatok révén magunkra ismerünk a sorok közt…

        
 Érdekes a versek által tükröződő változás. Nagyon kellemes élmény volt!
Kovács Tünde

Feltáruló lelkek – így láttam, miközben olvastam…

A LélekKÉPzelet kötetről:
20160127_180829
           Érdekes felkavaró érzésekkel vegyesen olvastam a verseket, mert régebben magam is faragtam rímeket. De abbahagytam, mert a lélek legmélyebb részeit kell hozzá feltárni, kitenni a világ elé és ehhez nagy bátorság kell.

Örülök, hogy Zsuzsinak ez sikerült és erősen meglepődtem, amikor az egyik vers mélyen megérintett. Ez valahogy “más” volt, kilógott a sorból, többet adott, mint bármelyik…

Fordulj vissza!” a címe és nem a befelé fordulásról szól számomra, hanem hogy pontosan azt az életérzést találtam meg benne, ami kifejezni: vágyódom Haza, Fel, de nem boldogtalanul vagy halálvággyal, hanem mert emlékszem, hogy ott nekem jobb volt. Ezt kevesen értik meg, egyfajta magánnyal is jár…igen.

​          Köszönöm az élményt és a megtiszteltetést, hogy elsők között olvashattam egy csodálatos ember lelkébe és kívánom, hogy minden további kedves Olvasó találja meg belőle, ami Neki szól.

Tükröd lehetek…. ha olvasol!

20160127_180829A LélekKÉPzelet kötetről: 
Kálló-Helmeczi Zsuzsanna LélekKÉPzelet című kötete nagyon tetszik.

Letisztult, könnyen olvasható és értelmezhető.

          Kedvencem a versek közül a Tükröd lehetek…

Maga a vers címe is sok gondolatot ébreszt bennem, de a tartalma főleg. Érzéseket, érzelmeket nyújt a múltamból és a jelenemből. Emlékeket, arcokat idéz. A tartalmával egy mindennapi problémára hívja fel a figyelmet, ami sokunkban ott rejtőzik: mennyire nem figyelünk egymásra. Mennyire csak a szembeötlő dolgok számítanak, miközben elmegyünk a valódi értékek mellett, amik bár apróságnak tünnek, de valójában nagyon is számítanak. Ráébreszt arra, hogy mennyire másképpen ítéljük meg néha a lényeges és a lényegtelen dolgokat.

          Korosztálytól független olvasnivalót kínál és úgy gondolom, közönségre is talál.
          Köszönöm szépen a lehetőséget és további sikeres írást kívánok!

Olvass értőn, és rád köszönt egy új világ!

A LélekKÉPzelet kötetről:

Kedves Zsuzsa!

Amit írsz, egy világot mutat meg, békés, tiszta szemmel. Egy olyan ember életét vélem felfedezni benne, aki sok rosszat átélt már, de elég ereje van, hogy ismét boldog legyen.
20160127_180829         Nagyon sok érzéshez és gondolathoz lehet választani a versek közül. Ami tetszik, hogy nem “szájbarágós” válaszokat ad, hanem mesél, elgondolkodtat…Talán irányt mutat. Sőt, örülnék, ha mindenki ezt az irányt követné.
Nem is igazán tudnék választani legjobbat.
A Csak egy pillanat címűt mindenkinek olvasnia kellene. Mindenesetre helyezd a Fordulj vissza! című verset is előtérbe, ha csak egy ember is végiggondolja, aki amúgy nem tenné, már megmentetted…

Sok sikert kívánok, remélem, sok emberhez eljut!
A weboldalad már a kedvencek közt van!

 Detrich Csaba