Szerző: briliansgondolat

Tükröd lehetek…

 

A szépet mindenki látja,

a szépet mindenki nézi,

és van olyan, ki a széppel be is éri.

 

A jót mindenki tudja,

a jót mindenki érzi,

a jót csak kevesen becézik.

 

A szép – állapot,

a jó – sejtelem,

de a szép mögött a jót, el nem rejthetem.

 

Látsz engem igazán,

vagy ismersz-e valóban,

a jó megmarad, a szépségem leolvad.

 

Nézed a szemeddel,

szíveddel látod,

aki én vagyok, vagy magadat látod?

 

2013. július 30.

A verset képre szerkesztve is megtalálod az oldalon! Hogy tetszik?

 

Csak egy pillanat

 

Jó idő van, egyszercsak eltűnik a nap,

elfedte egy felhő, csak egy pillanat

és újra ragyogó kék az ég.

Ekkor felsír egy kisgyerek, csak egy pillanat

anyja mellette áll, és az ölébe húzza.

Vigasztalva nyalja meg kezét egy kiskutya, csak egy pillanat

és átszalad a téren egy macska, mit a kutya,

gyereket feledve kergetni kezd, csak egy pillanat

és nincsen már sehol, nem látni már

csak táncot járó bokrokat, csak egy pillanat

És egy riadt galamb száll fel onnan

nyugodtabb helyet keresve, csak egy pillanat

éss újra leszáll egy magas diófa legfelső ágán.

Párja mellé és turbékolni kezd, csak egy pillanat

mit megles egy vén anyó, és a régi szép időkre gondol.

Hogy nem volt más, csak egy pillanat

mikor rá kellett ébrednie, egyedül van

a házban, ahol családjával élt, csak egy pillanat

és kisunoka fogja kézen a nagymamát.

Kérdezve tőle egy virág nevét, csak egy pillanat

és ölébe kapja, meglesik nevetve

a rejtélyes tulipánt, csak egy pillanat

és a gyerek felnő, nem kérdez már butaságokat.

Megismerve a felnőttek világát, csak egy pillanat

az ő haja is lassan megőszül, és egy padon ülve

nézi a sárkányt eregető gyereket, csak egy pillanat.

A sárkány elszáll, repülne fel a napig

ha el nem kapná a zsineget, csak egy pillanat

a gyerek újra ugrál, és nevet, gondtalanul sárkányt ereget

és ekkor hirtelen eltűnik a nap, de nincs baj, csak egy pillanat.

 

2000. április 11.

 

A verset képes posztként itt olvashatod!

Fordulj vissza!

 

Számodra máshol készítettek helyet,

ahol talán jobb, talán rosszabb,

de nem akarsz itt maradni, ezt érzed,

nem akarsz itt lenni, hol annyit bántottak.

 

Nem látod az alagút végét

és talán nem is akarod látni azt,

számodra a boldogság sok ezer fényév,

az apró örömök nem adnak vigaszt.

 

Nem nézel az emberek szemébe;

a tiédből kiolvasnák a boldogtalanságot,

az övékben viszont boldogságot vennél észre

és még igazságtalanabbnak látnád a világot.

 

Jelentéktelen figura, senki vagy,

kinek számít egyáltalán a léted?

Úgy érzed nagyon magad vagy, egymagad

és nincsen, amiért érdemes élned.

 

Mit tehetsz hát? Itt vagy a tizediken,

egy lépés a párkányról, és vége!

Tedd meg, nem kellesz senkinek

egy lépés csupán, és nincs tovább élet!

 

És mégis bizonytalan vagy

alattad a mélység hívogat…

Ha ez mind nem igaz, akkor mi van?

Ne készítsék még el a sírodat!

 

Az előbb még álltál, most leülsz a párkányra,

fejedben gondolatok egész sora cikázik:

Miért jutottál erre a vak vágányra?

Az életedből olyan sok dolog hiányzik?

 

Egyetlen lépéssel mindent eldobtál volna?

Nem erről szól, hogy ember vagy!

Az egész élet hát arról szólna,

ha valami nem megy, a mélybe ugrassz?

 

Nem! Fedezd fel, szép az élet!

Hiába sok a gond és bánat,

nem hozhatod helyre a tévedésed,

ha ugranál, és útközben megbántad.

 

Onnan már visszaút nincsen!

A levegőbe már hiába kapsz!

Ott már nincsen, aki segítsen,

gondold meg jól, és inkább maradj!

2000. január 11.

 

A verset képes posztként is megtalálod az oldalon!