Mese a felhőfotelból…

 

Lógatom lábam,

pihentetem szárnyam

forgatom fejemet

aranyfürtök szállnak

akárhová nézek szét

a világ meseszép

és benne az embernépet

kedvelem mindenképp

lent az ő házaik

és eltörpült gondjaik

fentről én nem látom

csak lelküknek lángjait

néhányuk épp csak ég

másikuk kóbor még

de egyesek, lelkesek

helyüket meglelték

és számomra oly öröm

ha látnátok, fénykörök

szép arany íveit,

melyeknek nyoma örök

hisz ha találkozol eggyel

egy fényes lélekkel

a te fáklyád is felizzik

és feltölt majd élettel

ó, nem láttam ily szépet

hidd el, mióta csak élek

pedig teremtésem

nem mai történet

kérlek, ember, hidd el

ezzel az élettel

te meg lettél áldva

csodaszép lélekkel

ott voltam én akkor

csodálatos nap volt

mikor a teremtőnk

fújt reád aranyport

szép szavakat mondott

ember éledj, szólott

kinyitottad aranyszemed

“Atyám, mondd a dolgom”,

és ő fogta vállad,

“lenn a Földön várnak”

átölelt, és veled küldte

szeretetét a világnak

és én csak lógatom a lábam

letekintek, és látlak

teremtőnknek csodalénye

gyönyörűnek talállak.

 

2014. április 4.

A vers képes posztját is nézd meg!