Fordulj vissza!

 

Számodra máshol készítettek helyet,

ahol talán jobb, talán rosszabb,

de nem akarsz itt maradni, ezt érzed,

nem akarsz itt lenni, hol annyit bántottak.

 

Nem látod az alagút végét

és talán nem is akarod látni azt,

számodra a boldogság sok ezer fényév,

az apró örömök nem adnak vigaszt.

 

Nem nézel az emberek szemébe;

a tiédből kiolvasnák a boldogtalanságot,

az övékben viszont boldogságot vennél észre

és még igazságtalanabbnak látnád a világot.

 

Jelentéktelen figura, senki vagy,

kinek számít egyáltalán a léted?

Úgy érzed nagyon magad vagy, egymagad

és nincsen, amiért érdemes élned.

 

Mit tehetsz hát? Itt vagy a tizediken,

egy lépés a párkányról, és vége!

Tedd meg, nem kellesz senkinek

egy lépés csupán, és nincs tovább élet!

 

És mégis bizonytalan vagy

alattad a mélység hívogat…

Ha ez mind nem igaz, akkor mi van?

Ne készítsék még el a sírodat!

 

Az előbb még álltál, most leülsz a párkányra,

fejedben gondolatok egész sora cikázik:

Miért jutottál erre a vak vágányra?

Az életedből olyan sok dolog hiányzik?

 

Egyetlen lépéssel mindent eldobtál volna?

Nem erről szól, hogy ember vagy!

Az egész élet hát arról szólna,

ha valami nem megy, a mélybe ugrassz?

 

Nem! Fedezd fel, szép az élet!

Hiába sok a gond és bánat,

nem hozhatod helyre a tévedésed,

ha ugranál, és útközben megbántad.

 

Onnan már visszaút nincsen!

A levegőbe már hiába kapsz!

Ott már nincsen, aki segítsen,

gondold meg jól, és inkább maradj!

2000. január 11.

 

A verset képes posztként is megtalálod az oldalon!